2014. január 26., vasárnap

Táskák II.

Csak nem hagyott nyugodni a medál-fülbevaló páros. Az előző változatokat együtt fölpróbálva nagyon soknak tartottam, az összhatást. A fülbevaló nagyon széles és hosszú, amihez arányaiban a medál kicsi és rövid láncon túl közel van.

Sajnos nem állt rendelkezésre az extra színekből méret repertoár itthon, úgyhogy fűztem abból amim volt. A 8 mm-es rivoli eleinte nagyon kicsinek tűnt, de a táska méretével és alakjával nagyon jól lehetett játszani. Kipróbáltam 27 és 31 szemes alapkörrel is, de nekem ez a 29-es tetszett a legjobban. Persze a sorok számával és a becsatlakozás helyével is lehetett volna játszani. :-p A gömb akasztót teklával próbáltam meg stilizálni, és hogy ne legyen olyan vékonyka a felső rész bedugós alapot kapott.

Ezután fogtam hozzá a medál fűzéséhez. Mivel a Purple Haze-es változat nem legyezősödik eléggé elhagytam az egyik 15/0 sort. Aztán mikor mellé raktam a füli részt, hogy jó-e az arány, jöttem rá, hogy milyen jól mutatnak együtt. Így ugrott a gömbös medálakasztós ötlet és hosszabbodott a láncelképzelés :-D. Ezzel azt is megoldottam, hogy messzebb lehessenek egymástól.

A fénykép erejéig felraktam egy rövidebb láncra, mert a baba kicsi, de ennek beszerzése még hátra van. És ahogy ismerem a kínálatot arany színű lánc ügyileg, nem is lesz egyszerű feladat.


9 megjegyzés:

  1. Bellísimo trabajo , la idea del colgante es magnífica..Felicidades.
    Noelia

    VálaszTörlés
  2. Ezzel a variációval is fantasztikusan szépséges!

    VálaszTörlés
  3. I loved the previous ones but these are even better. Gorgeous!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek a színei, elegáns és egyszerűen tökéletes a végeredmény!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok, nagyon jo lett, leleményes égy lány vagy , meg kell hagyni

    VálaszTörlés
  6. Szia! Most találtam rá a blogodra. Gyönyörűek a munkáid, gratulálok! Ez a nyaklánc különösen teszik. ha megengeded én is szeretném elkészíteni. Köszönöm, Andi

    VálaszTörlés
  7. Szia! Most találtam rá a blogodra. Gyönyörűek a munkáid, gratulálok! Ez a nyaklánc különösen teszik. ha megengeded én is szeretném elkészíteni. Köszönöm, Andi

    VálaszTörlés
  8. Hű, ez gyönyörű lett! A színei is, de a medál formája is tökéletes! Erősen kedvet kaptam a fűzéséhez... :)

    VálaszTörlés